HIVATKOZÁSOK

• Szikszai Károly honlapja
  szikszaikaroly.wordpress.com

Álruhában, meztelenül

"Magadat mindig kitakartad,
sebedet mindig elvakartad,"
(József Attila: Karóval jöttél)

Szikszai Károly különös címet választott mini- retprospektívjének bemutatásához: Halált mosolygó táj, a tárlat elnevezése. Leginkább egy József Attila sor képzetét kelti, s a képek láttán ez a - húszas- harmincas évek expresszív szürrealizmusát idéző -sor erős felütést ad a művek szemléléséhez. Persze előfordulhat, hogy Szikszai saját verssorát kölcsönözte e kiállításhoz, hisz költő-íróként is ismert alkotó.

Szikszai Károly grafikus alkatú festő, aki képein a kontúrt, vonalat intenzíven szerepelteti, kompozíciós eszköztára részeként egy-egy kemény vonalköteg választ el, vagy zár össze színfoltokat. Ezzel, választott mestereinek Chaim Soutine-nek és Arnulf Rainernek is nyomdokába lép, de meggyőződésem, hogy akarva-akaratlan a kiváló huszadik századi magyar festő Nagy István munkássága is hatással van rá. Különösen érvényes ez tájképeire, zord, vagy puhán elomló pasztell, és olaj tájképeire. Mintha a homorú utcarészletek egy Nagy István-i világ torzképeként dűlnének, borulnának a néző szeme előtt.

Szikszai borús kedélyű, néhol ködbevesző, máshol drámaian sötét külső terei egy rossz közérzet lenyomatai tájban elbeszélve. De alig mondhatunk mást a fotóátírásairól, ezekről a Rainer hommage- okról, vagy a Soutine- t erőteljesen megidéző, véresen expresszív aktokról és mészárszék képekről sem. Az aktokon már a húsképek nyomasztó natúrája kevésbé érződik, ám az amőbaszerűen tekergőző és magukat kitáró, ugyanakkor szinte magukba vájó női aktok erotikától és iróniától egyaránt "sújtottak". A mészárszék képeken a művészettörténeti analógiák erős hatást mutatnak. Soutine számára bizonyára Rembrandt mészárszék festményei voltak az előképek, melyek azonban Rembrandt korában életkép-csendéletként közkedvelt témát adtak más holland mestereknek is. Soutine drámát faragott a rembrandti realizmusból. Szikszai a drámát viszi tovább, már-már absztrahálva a látványt, mégis megőrizve benne a fellelhető naturális nyersességet.

Szikszai Károly kiállítása tehát több vonatkozásban is "szomorújáték". Játszik jelen időnk rosszkedvével, megidézi kortárs és múlt századi alkotók drámai műveit, visszanyúlik még korábbi művészettörténeti korokba, s közben nem titkoltan élvezettel fest, rajzol. Szakmai elkötelezettségét bátran vállalva, e kitárulkozó alkotó fegyelmezett munkával építi fel képi övre-jét, tiszteleg választott mesterei előtt, de sosem utánoz, hasonlítani talán, de azonosulni sosem kíván. Megmarad jelen idejű alkotónak, aki megtalálja e "halált mosolygó tájban" a személyes mondandót, a közös nevezőt a régiekkel és a fanyar iróniára lehetőséget adó összekacsintást kortársaival.

 

Sinkó István / Új Művészet, 2010 február

 

{ Az oldal tetejére }