HIVATKOZÁSOK

• Kozák Gábor: Galériás és gyűjtő
• Nagy T. Katalin: Bukta, Gaál, feLugossy és Palkó egymás szavába vágnak.
  Élet és Irodalom, 50. évfolyam, 4. szám

Az alapkérdésekre ritkán kapunk választ, többnyire föl se merjük tenni őket. A művészet nagy talány, a művész meg egy nagy mutatványos, Ujházi Péter szavával élve. Minden időm azzal telik, hogy megértsem művész-kortársaim létét és ténykedését, de többnyire "csak" az élvezetig jutok el.

A Bartók 32 Galériában most négy mutatványost rendezett színpadra Kozák Gábor. Kozák egy a megszállott gyűjtők közül, aki 1998 óta építgeti magánmúzeumát, ahol egy személyben raktáros, PR-os, restaurátor, kurátor és igazgató. Raktárosként sok a gondja, a képek szanaszét, barátoknál, itt-ott, kicsi a lakás. Mint minden vérbeli gyűjtő, a vadászó-gyűjtögető életmód híve, felfedez, kiszemel, becserkész és lecsap. Áldozatát igazán azonban csak akkor ismeri meg, ha már birtokba vette. Az együttélés nem mindig bizonyul örömtelinek, és ilyenkor előlép a felettes én, a vadászó-gyűjtögetőnél fejlettebb tudatú kereskedő, aki aztán elad vagy elcserél. A művek nem passzív játékosok, hanem tevékeny alakítói az állandóan változó anyagnak, hol egymást torpedózzák, hol a gyűjtőt idomítják. Kozákot mára néhány művész sikeresen domesztikálta. Közülük való feLugossy László, Bukta Imre, Palkó Tibor és Gaál József - négy festő, akiknek munkáit évek óta kitartóan figyeli.

Vajon négyüknek van-e közük egymáshoz, vagy csak a gyűjtő kénye-kedve terelte őket egy akolba? Hárman közülük elvonultak vidékre, feLugossy László Sárospatakra, Bukta Imre Mezőszemerére, Palkó Tibor Nagykátára, Gaál József Budapesten él, de Makkosmárián farag, és ha teheti, visszajár szülőfalujába, Tahitótfalura. Nem vesznek részt a fővárosi vircsaftban, nem figyelik, mi a trend, nem kapkodnak stílust váltani, de mikor észreveszik, hogy stílusuk nyelvvé válik, vagyis modorrá merevedik, igyekeznek továbblépni. Szerencsére van még rajtuk kívül is néhány hasonlóan működő művész, a fővárosban és vidéken is. Nem tartoznak egy generációba, de a köztük lévő évek elmosódnak az idősebbek kortalansága okán. Mindannyian többműfajúak, festenek, faragnak, asszamblázsolnak, zenélnek, egyszerre képzőművészek, költők, írók, performerek. Előszeretettel váltogatják a kifejezés eszközeit a képzőművészet területén belül is. Bár a XX. század óta megszoktuk, hogy az anyagnak nincsen rögzített kánonja, minden átalakulhat, megnemesedhet, mégis egyes művészek még mindig meg tudnak lepni minket szokatlan anyagkezelésükkel, még a silánynak hitt matériákat is át tudják szellemíteni. feLugossy horgol, gemkapcsoz, műanyagból, szúnyoghálóból sző képet, Bukta gyufaföldeket szánt, lankákat csempéz képeire, Palkó korábban tollal, nejlonnal festett, Gaál sárral bekent, szegekkel kivert bőrfejeket készít.

Egy több művészt felvonultató kiállítás olyan, mint egy önálló est, irodalmi vagy zenei. Elhangzik egy tucatnyi vers vagy próza, különböző szerzőktől, s a művek egymás tükrében mutatkoznak meg, egyes tulajdonságaik elhalványulnak, mások felerősödnek. Még inkább így van ez a képekkel, hiszen az idő mint keret nem korlátozza a befogadást. Így tekintetünk képről képre siklik, majd vissza, újra és újra. És a képek egymásra mutogatnak, egymás szavába vágnak. Mert, ahogy Derrida mondja, a műveknek nincs végső értelmük, elevenségük, üzenetük változik a különféle kontextusokban. A képnézés során közeli és távoli emlékképek hívódnak elő. Kozák gondolt erre, igyekezett bizonyos képtípusokból többet összeszedni, hogy meginduljon a társalgás. Megközelíthető-e hagyományos ikonográfiai módszerekkel a kortárs képzőművészet? Nagy koponyák vitatkoznak ezen. Maradjunk annyiban, hogy igen is meg nem is. Kozák válogatásában van tájkép (Bukta), csoportkép (feLugossy, Palkó), önarckép (Bukta), de ami igazán több alkotónál előfordul és hordoz rokon jegyeket, az az ikonikus ábrázolás. Ilyenek Gaál formátlanságból született, csökött, esendő lényei, akiknek éppoly hasznavehetetlenek a végtagjaik, mint feLugossy emberpárjának, akik "az élet egy taposómalom" szereplőválogatásán jó eséllyel indulhatnának, bár még két lábon állnak, de végtagjaik állapota (kézfej helyett lábfej) már a négy lábon járásra predesztinálja őket. Most, hogy egymás mellett hallik Gaál groteszk nyelvezete és feLugossy ironikus beszéde, érzek valami közös vonást bennük a képzőművész-filmrendező, a szürrealista fenegyerek, Jodorowski világlátásával. Filmjeinek kiszolgáltatott, vergődő nyomorékjai éppúgy egy tragikus életérzés teremtményei, mint a két festő szerethető mutánsai. Egy másik feLugossy-képen napjaink hőse feszít, a horgolt fejű, háttal álló bodybuilder (elég satnya izomzattal), aki együtt gyúrhatna Bukta jellegzetes bodys pózban álló, tetovált karját mutogató traktorosával. Talán a festészetben, szobrászatban egykor oly népszerű, jelképes figura, a Magvető ikonográfiai utóda ő, egy techno-paraszt.

A kiállítás közel harminc művet vonultat fel, köztük grafikákat is, ami dicséretes, mert sok gyűjtő lenézi a papírmunkákat. Mégis, a képeket nézve, hiányérzetem támadt, nagy nehezen jövök rá, miért - Kozák gyűjtői attitűdjének csapdájába kerültem. Gondolatban már én is gyűjtöm a képeket, amiket ide tennék. Palkó Halott gólyát simogató nője láttán ide kívánom Bukta Nyulat simogató prémsapkás emberét, hiszen ez az áramló energiát közvetítő emberi gesztus, a simogatás mindkettőjüknél visszájára fordul, már-már halál-attribútumként értelmezhető. Vagy itt van Bukta kocsmaképe, nem egy derűs mezőszemerei zsánerkép - a vendégek mint varjak gubbasztanak a tévé fényénél. Milyen más hangulatot közvetítettek Ujházi évtizedekkel korábbi hasonló témájú festményei. Jó lenne itt látni egyet. De Kozák Gábor fiatal gyűjtő, van, amiről lekésett, kora okán, hiszen még csak tíz éve foglalkozik képekkel. Volt már galériája, nem ment. Túl jó művészeket akart eladni, most inkább begyűjti, ami másoknak nem kell. Szereti látni, láttatni az összefüggéseket, a szíve-esze egyszerre jár. Talán többet megtudnánk magunkról, a kortárs művészekről, ha több ilyen kiállítás lenne, ha nem mindig egy jó-rossz kurátori ötletből indulnánk ki, s aköré próbálnánk műveket gyűjteni, hanem felfedeznénk a tematikai-gondolati - nem csak stílusbeli - párhuzamosságokat a különböző életművekben, és így rendeznénk össze az alkotásokat.

Végezetül egy bölcs feLugossy-mondással zárom mondandóm, s nyitom a látandót.

"A Művész üzeneteket küld, fog, vesz, arat, eltulajdonít, másol, hallucinál, intéz, szervez, jósol, teherbe ejt (eltekintve azoktól az esetektől, amikor a művész nő), vagy gavallérosan szerteszét ajándékoz. A mecénás a művész legjobb barátja, s a mecénás felesége pedig (lám, a mecénás is férfikategória) az igazi kihívás a szeretett embernek." Itt és most ez mind igaz, a kiállítás anyagát egy mecénás férfiú - még nőtlen - válogatta négy férfiművész alkotásaiból.

(Elhangzott a kiállítás megnyitóján a Bartók 32 Galériában. A tárlat február 24-ig tekinthető meg, hétköznap 14 és 18 óra között.)

Nagy T. Katalin: Bukta, Gaál, feLugossy és Palkó egymás szavába vágnak. Élet és Irodalom, 50. évfolyam, 4. szám

{ Az oldal tetejére }