IRODALOM

• SZ. N.: Formák, érzések,
  Életjel, 1992/4.
• BARNA R.: Szellem Kép,
  Életjel, 1992/5.
• BOHÁR A.: Elektro-ikonok,
  Új Művészet, 1993/3.
• SZOMBATHY B.: Lumen est omen, Magyar Narancs, 1993. május 20.
• SZOMBATHY B.: Fényimádók,
  Magyar Szó, Kilátó, 1993. május 12.
• BOHÁR A.: HAász Ágnes (kat., bev. tan., Görög Templom Kiállítóterem, Vác, 1996)
• SZOMBATHY B.: CYAN csoport
  - A túlélők köre?,
  Magyar Műhely, 1998. tél/1999. tavasz
• TALLÓSI B.: Fénnyel másolt üzenetek,
  Új Szó (Szlovákiai magyar napilap), 52. évf./169., 1999
• BARNA R.: Sssokszorosítás,
  Balkon, 2000/12.
• SZOMBATHY B.: Lélekutazás
  a fényen át, Új Művészet 2000/6.
• SZAKOLCZAY L.: Csataképek
  (HAász Ágnes elektrografikái),
  Pannon Tükör, 2001/3-4. TOLNAY I.:
  A világra nyomott ablak, Balkon, 2001/12.
• HEMRIK L.: Grafikák a merevlemezről,
  Új Művészet, 2002/3.
• MÉHES L.: Az elektrográfia végső szentesítése, Észak Magyarország, 2002. május 30.

A címben használt, általam képzett szókapcsolat egyrészt arra utal, hogy HAász Ágnes most bemutatott számítógépes grafikái képbe sűrítve jelenítik meg a mozgást, másrészt a szóösszetétel első tagja a dinamikát, azaz a mozgást, a változást, míg a második nemcsak a kép jelentésű ikont, hanem a mozdulatlan állandóságot képviselő szakrális képeket is felidézi. Ez a kettősség (mozgás és mozdulatlanság), valamint a tér és a sík dualitása hatja át HAász Ágnes valamennyi jelenleg látható munkáját, ahogy a látszólag nyugalomban lévő anyagot is az atommag körül forgómozgást végző elektronok, neutronok alkotják. Egymástól távolodó csillagok körül forgó bolygók töltik ki valószínűleg azt a teret, amit világegyetemnek gondolunk.

HAász Ágnes a kettősséget tovább fokozza a pozitív-negatív formai játékok, a hideg-meleg színekkel felépített azonos kompozíciók egymás mellé helyezése, illetve a horizontális-vertikális helyzetű művek váltogatása által. A kiállítás címe is - Térfigurák síkban - egy újabb ellentmondást rejt a tér-sík dialektikus összekapcsolásával.

Ebben a legújabb sorozatban a tér a mozgás, pontosabban a tánc által teljesedik ki. A tánc mint rituális mozgás az eredettel kapcsolódik össze, erre utalnak címűkben is az Origó/Tűz és az Origó/Víz, amelyek mint kezdet és vég egymás pandanjaként feszítik szét a kiállítóteret. Rajtuk a tér állandó, kavargó mozgásban van, a megjelenített figura viszont mozdulatlan.

A rituális értelemben vett, ösztönös (semmiképpen nem mesterkélt) tánc egy más értelmezéssel gazdagítja a tér fogalmát - újabb dimenziókat és perspektívákat nyit a térben. A síkban megjelenített figurák a tánc révén újraértelmezik, újjáteremtik a teret, úgy is fogalmazhatnánk, hogy a tánc a negyedik téri dimenzió szinonimája. Azonban a tánc egyben az érzések és érzelmek kifejezése és kifejeződése is.

Ahogy Worringer írja: "Az élet erő, belső munkálkodás, törekvés és beteljesítés. Az élet - egy szóval - tevékenység. A tevékenység pedig az, amiben erőkifejtést élek át. Nem más, mint mozgásban lévő törekvés vagy akarat. Az érzés maga is belső mozgás, belső élet, belső öntevékenység." Ilyen értelemben a tánc a belső mozgás, az akarat és a rejtett érzés kivetülése, külső megjelenési formája, s így HAász Ágnes képein az élet metaforája.

A képeken megjelenő lebegés magában hordozza a zuhanást, a közeledés a távolodást, ahogy a sík a teret, vagy a mozdulatlanság a mozgást, illetve a véletlenszerűség a determináltságot. Ez utóbbi ellentétpár összefüggésben van a technika, illetve az eszköz megválasztásával. A fénymásoló helyett jelenlegi sorozatához HAász Ágnes a számítógépet választotta, amely raszteresen finom, irizáló felületi hatások elérését teszi lehetővé. A papír pórusos felszínén a komputer felbontásának "tökéletlenségei" és a véletlenszerű folthatások következtében nem gépiesen kontúros, hanem puhább faktúrák jöttek létre.

A valóság egy konkrét időben és térben meghatározott történése is mozgás. A most látható képek szereplői a térbe valójában is kilépnek, hiszen a terem közepére belógatva, áttetsző fóliákon három nyomat is megjelenik. A transzparens hordozóanyag lehetővé teszi a képek egymásra hatását, a kiállítótér, sőt a képek között időző nézők bevonását is a művekbe. Mozgásunk a térben térfigurákká avat bennünket, akik HAász Ágnes képeinek címe által Pilinszkyvel együtt tesszük fel a kérdést: "...hol vagyok"?

Eltart egy ideig, de a tárlaton végül ráébredünk, hogy csupán a semmibe Kapaszkodó alakok vagyunk az Eltűnt időben.

 

(Részletek Szeifert Judit: Dinamikonok - Tárlat című írásából.
Megjelent az Élet és Irodalom 2004. február 23-i számában.)