El Kazovszkij festőművész

HIVATKOZÁSOK

• El Kazovszkij a Wikipédián

Mestyán Ádám a Karinthy Szalonban 2002-ben megrendezett Papírfríz I-ről:

Nem vagyok művészettörténész, nem értek a képekhez. Így csak arról tudok beszélni, amit mindenki ismer. Azaz arról, hogy mit jelent megnézni egy Kazovszkij-kiállítást, mit jelent Kazovszkij-képeket nézni. Nem a nézés értelméről beszélek. Amiről én beszélek, az az értelem nézése. Azaz a lélek nyitottságáról, egyfajta döbbenetről van szó. Találkozásról, pontosabban arról, hogy nem lehet találkozni. Három dologról szeretnék beszélni: az őrületről, az útról és a játékról.

A játék bevonódást követel. A játékban levés (elnézést a Gadamer-rajongóktól) azt jelenti, hogy valamiben teljesen, végletesen benne vagyunk. Mint a gyerekek. Benne a képben, benne a játékban. Mindez azért is fontos, mert a jó képek szemléletéhez idő kell. Idő a belevonódáshoz, idő arra, hogy átlépjük e világ falait. A játék ezt az időt adja meg. A művészeti játékidőt ne keverjük össze a játékshow szabott idejével, és a tétet se bankókban várjuk. Egész másfajta nyeremény viszont létezik. De ezt már ki-ki maga találja meg egy képben. S így a kép játékideje nem a képben rejtőzik, hanem bennünk, a nézőkben. Ezért a kép végessége nem jelent mást, mint az emberi halált.

De ne feledjük, hogy egy kép s voltaképpen a művészet nem más, mint beszéd. Ebből a szempontból minden jó alkotás beszéd vagy a beszéd lehetősége. Nem lehet mindent mindenhogyan elmondani. Nincsen művészeti eszperantó. Bizonyos formák csak egy beszédmódban szólalhatnak meg, csak egy nyelven. A képzőművész nyelvet alkot. ő az az ember, aki közlő vágyához szót illeszt a képpel. Ő nulla nyelvvel indul, és gazdagsága semmi más, mint új jelek alkotása. Önmaga írása. A képírás régi fogalma ezt takarja. Vagy lehet, hogy egyszerűen csak játszani akar? El Kazovszkij a beszéd és a játék különös formáit képbe helyezi. Így képzőművész, így képíró, így gyerek és így nagy játékos. Persze, ami az egyik oldalon beszél, a másik oldalon néma marad. Csűrhetjük-csavarhatjuk, de a képnek nincsen hangja. Illetve egyetlen aspektusban szólal meg a kép és ez az ikonszerűségében rejlő hangkészlet. A hívő az, aki hallja a képet. (Látó pedig az, aki látja - "van szeme a látásra".)

El Kazovszkij képeiben benne ül egy barbár isten. Nem a bálvány az isten, hanem a viszony, ami egy bálványhoz, a bálványhoz fűz minket. A viszony mindig vágy, vágy egy istenre, vágy az Istenre, vágy egy szerelemre, vágy a szerelemre. Kazovszkij ösztönös játékos, képeiben valami barbárság van, barbár vágy van, és ez az út. Mert az út mindig valahonnan valahova vezet. Persze léteznek végtelen utak. Így a játék halálos játszma lesz. Ami látható, végső soron láthatatlan marad.

A fali fríz - amennyiben dombormű - kiáll a falból. A körülöttünk lévő alkotás nemcsak kiáll a falból, hanem eltünteti a falat. Ennyiben ornamentális: betakarja, mássá változtatja a betont. Ezért kérem, óvatosan mozogjanak. Ez a kiállítás közvetlen lehetőséget ad a belehelyezkedésre. A kép teret enged. Hiszen El Kazovszkij fríze nem díszítmény, legalábbis a díszítmény szó köznapi jelentése szerint. Nyilvánvalóan munkál benne a horror vacui, de éppen ezáltal válik nyilvánvalóvá az a rejtett táj, melyben a hattyú lakozik. A hattyú, amely finoman félrehajtja a fejét, a hattyú, mely ígéret, átváltozás és halál egyszerre. A táj, melyben jelen van, rituális táj. Bizonyos értelemben helye az őrület helye, a végzetes áldozaté. Kazovszkij díszítménye a legmélyebb emberi őrület jele. Az átléphetetlen távolság őrülete. Hely, ahol nem lehet találkozni. Mégis, amennyiben jelen van, és mi is jelen vagyunk, az egyetlen hely a világon, ahol valóban találkozni lehet. Hely, ahol jelenlét honol. Festmény, de plasztikai súlya van.

A fríz így körbeöleli a teret, miközben maga is tér. A régi görög frízek általában templomokban voltak, a kultikus alkalomhoz kapcsolódtak. El Kazovszkij alkotása, mely maga is rítus, a kiállítóteret is rituálissá változtatja. Azaz voltaképpen játszótérré. Igaz, mi már nem mutatunk be áldozatot Apollónnak, s nincsenek libikókáink sem. De a művész által élővé tett tér kultikusabb, mint gondolnánk. Üdvözlöm hát önöket itt, El Kazovszkij játszóterén!

Mestyán Ádám - A jelenlét helye
Élet és Irodalom. XLVI. évfolyam, 15. szám, 2002. április 12.

{ Az oldal tetejére }