Gerber Pál festőművész

IRODALOM

• Gyárfás P.: Állandó harc az élet, Művészet, 1989/10.
• Kukorelly E.: (kat., bev. tan., 1991)
• Boros G.: "Egymillió nap zuhan az óceánba", Nappali ház, 1991/4.
• Hajdu I.: Édességet a földön,
  Beszélő, 1991. november 30.
• Markója Cs.: A forma genetikája,
  Élet és Irodalom, 1993. aug. 6.
• Sinkó I.: Fogalomértelmező intarziák,
  Új Művészet, 1994/7-8.>
• Tatai E.: (kat., bev. tan.
  Bartók 32 Galéria, 1994)
• Boros G.: Kontaktálás/Polifónia,
  Balkon, 1994. január 25.
• Horányi A.: Képek és szavak,
  Magyar Narancs, 1995. május 4.

Gerber Pál Tatabányáról indult a Panel "legénységével": a meghökkentést a művészi megformálás igen magas fokán űzi, a Kék Acél c. kiállítást, amelyen ő is részt vett, ma már paradigmaváltó eseményként tartja számon a kortárs művészettörténet, egy olyan generáció jelentkezéseként, mely előtérbe helyezi az ironikus, reflexív, emblematikus megközelítési módokat, és az avantgárd paródiákhoz, a posztkonceptuális, a fogyasztói társadalommal szembeni kritikus törekvésekhez kapcsolható.

Művei, amelyek változatos műfajokban készülnek (festészet, grafika, installáció, tárgyak, fotók, szöveges munkák, feliratok, pecsétek, események, projektek, performance), egyetlen nagy Gesamtkunstwerk részeiként is felfoghatók. Törekszik az egyszerű megfogalmazásra, legtöbbnyire grisaille festéssel készült, a monokrómhoz közelítő képein kevés motívumot használ, amelyek asszociációs mezeje így szabadon interferál. Képei soha nem hordoznak irányított üzenetet, mindig megőriznek valamit a dolgok eredendő titokzatosságából.

Művei képrejtvényekre emlékeztetnek, ám végső megfejtés nincs, irónia helyett pedig inkább játékos komolyság, sok tapintat és humor jellemzi őket. Enigmatikus képei oldott, lágy festőiséggel, tárgyegyüttesei gondos kézműves munkával készülnek, hiányzik belőlük az újtárgyiasság szigorúsága. Az antropomorfizált tárgyak önálló életet élnek már korai főművein is. A Remény szakmunkában (1994) és a Gablerrel közös kiállítások pedig mind filozofikusabb szimbólumképző tartalmaikkal, s a véletlen, ill. a szerencsés egybeesés esztétikai kategóriái iránti mind nagyobb fogékonyságukkal meggyőzően bizonyítják, hogy a kortárs magyar emblematika legjelentősebb alkotásai nem csupán posztmodern gegek.