Politikai Diskurzuselméleti Kutatócsoport

Földvári Anna 1983-ban születtem Budapesten. Jelenleg politológus hallgató vagyok az ELTE jogi karán. Gimnáziumi tanulmányaimat a budai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban végeztem. Az itt eltöltött utolsó másfél évet már rendkívül nehezen viseltem és nagy várakozással néztem az egyetemista létforma felé. De csalódnom kellett. Az egyetemen sem tapasztaltam mást csak nagyrészt idomítást; szenvedtem a tömegoktatás összes velejárójától. Az első év kóválygása után sikerült magamhoz térnem, ekkor kezdtem el néhány hasonlóan vélekedő társammal együtt egy szakkollégium szervezését. Másfél évig működtünk árnyék-szakkollégiumként, de amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Politikatudományi Intézet nem fog minket támogatni, a közös cél megszűnése után, a társaság is felbomlott. Világossá vált, hogy tekintélyelvű felsőoktatásunkban nincs helye egy alulról szerveződő oktatási egységnek. A tanszék leginkább azt a kritikát fogalmazta meg velünk szemben, hogy nem vagyunk/nem leszünk elég tudományosak. De más leépítő stratégiákat is alkalmaztak. Kételyüket is kifejezték, hogy vajon valóban alkalmasak vagyunk-e az intenzívebb munkára, annak ellenére, hogy pont abban a félévben, mikor a kritika elhangzott évfolyamelső lettem, és a többiek is kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkeztek. Ezeknek az élményeknek a hatására kezdtem el azon gondolkodni, hogy voltaképpen mit is jelent a tudomány és ki mondja meg, mi az, ami tudományos, és mi az, ami nem. Ebben az időszakban került a kezembe Feyerabend A módszer ellen című könyve. Igazi nagy találkozás volt ez, máig nem tudok hasonló olvasmányélményről beszámolni. Saját bőrömön tapasztaltam meg, milyen hatásosan használható furkósbotként a tudomány. Úgy látom, az oktatók jó részének meg vannak a kész válaszai a legtöbb problémára, amelyeket csak visszahallani szeretnek. Így válik az egyetem elnyomó struktúrává, ahelyett, hogy önállóan gondolkodó embereket képezne. A diszkurzív szemléletmód számomra olyan menekülési útvonalat jelent ebből a korlátokkal teli világból, ami még nem tudom hová vezet, de inkább vállalom az eltévedés kockázatát, mint hogy egy, a kezembe nyomott térkép alapján tájékozódjam.


CV

Személyes adatok

Név: Földvári Anna
Születési idő: 1983. 03. 31.
Születési hely: Budapest
Állampolgárság: magyar
E-mail: pinki@enternet.hu

Tanulmányok

  • 1995-2001. II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
  • 2001- Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, politológus szak

Nyelvtudás

  • Angol: középfokú (C típusú állami nyelvvizsga)
  • Német: haladó
  • Orosz: passzív nyelvismeret

Munkahelyek

  • 2005- Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma

Szakmai szervezeti tagság & Szakmai-közéleti tevékenység

  • 2002-2003 Jászi Oszkár Politológus Szakkollégium ügyvivője majd választmányi tagja
  • 2004 Repülő egyetemi előadások szervezése
  • 2004 - Magyar Politikatudományi Társaság tagja, 2005-től a Társaság Diszkurzív Szakosztályának tagja