Politikai Diskurzuselméleti Kutatócsoport

Gyulai AttilaElőször a kommunikáció érdekelt. Azután a politika. Majd a kettő együtt: a gyakorlatban politikai újságírásként, elméletben pedig politikai kommunikációként. Innen pedig már könnyen engedhettem annak a csábításnak, amelyet a Szabó Márton egyetemi előadásaiban megmutatott sokszínű világ jelentett, és amelyben később a "diszkurzívok" közé keveredve egyre inkább elvesztem. Ma is ebben a világban élek, és miközben a Political Capital elemzőjeként dolgozom, az elméleti belátások a szemem előtt alakulnak át a politikai mindennapi gyakorlatává, és fordítva. Az átjárhatóság, az éles és merev elválasztottság felbomlásának élménye, filozófia, irodalomelmélet és politológia találkozása határozza meg leginkább érdeklődésemet. Így van ez akkor is, amikor csupán zenével foglalkozom: black metalt játszom, játszottam egy zenekarban, vagy technót és kísérleti elektronikus zenét hallgatok otthon.


CV

Személyes adatok

Név: Gyulai Attila
Születési idő: 1978. november 26.
Születési hely: Budapest
Állampolgárság: magyar
E-mail: agyulai@freemail.hu, gyulai@politicalcapital.hu

Tanulmányok

  • 1999-2005: ELTE Állam és Jogtudományi Kar, politológia szak
  • 1997-2002: Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, kommunikáció szak, diploma (kommunikációelmélet szakirány)

Nyelvtudás

  • angol középfok - A típus (alapfok - C típus)
  • német középfok - B típus

Munkahelyek

  • 2003: elemző, Political Capital Institute
  • 2002: tanácsadó, Belügyminisztérium
  • 2001-2002: újságíró, Politikafórum
  • 2000: hírszerkesztő, Portissimo
  • 1999: hírszerkesztő, HavariaPress

Kutatási specializáció

  • politikai kommunikáció
  • redeskripció

Szakmai szervezeti tagság & szakmai-közéleti tevékenység

  • 2005: a Magyar Politikatudományi Társaság Diskurzuselméleti Szakosztályának tagja
  • 2005: a Magyar Politikatudományi Társaság tagja

 

Publikációk

Könyvfejezetek

  • Társszerző Liszkay Gábor: 2003 - A nekirugaszkodások és lendületvesztések éve. In Sándor Péter - Vass László - Sándor Ágnes (szerk.): Magyarország Politikai Évkönyve 2003-ról. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 2004.

Cikkek, rövid írások

  • Kispártok diadala. Figyelő, 2004. november 18.
  • Személyre szólóan. Figyelő, 2003. október 9.
  • For dem Strategiewchsel: Der Fidesz auf neuen Wegen. Budapester Zeitung, 7. Jahrgang/Nr. 5.
  • Fidesz's growing need to regain the initiative before 2006. The Budapest Times, Volume 3, Number 5.
  • Nationalitätenpolitik: Gyurcsány tanzt auf der rechten Seite. Budapester Zeitung, 7. Jahrgang/Nr. 4.
  • Gyurcsány tackling subjects once taboo for the left. The Budapest Times, Volume 3, Number 4.
  • 2004 will go down as the year of the divisive politcal campaigns. The Budapest Times, Volume 2, Number 52.
  • 2004 war das Jahr der politischen Kampagnen. Budapester Zeitung, 6. Jahrgang/Nr. 52.

Recenziók

  • Esetleges bizonyosságok. Recenzió Szabó Márton könyvéről. Médiakutató, 2005. 1. szám, tavasz